Versek - Andrew's life

 

 

Ma még egyszer utoljára lépcsőket legyőzve önfeledten vétkezem

tejszínhab-mámor kávém illatának gőzölgő tengerében,

S lelkem már alig fellelhető szunnyadó parazsából

elmúlt szerelmeket idéző „neked szántam”édes mosolyban,

Amivel a büfében – reggeli beszélgetős, pogácsát majszolós szertartásaim templomában –

a két pult mögött serénykedő angyal naponta meg-megajándékozott…

Ma még egyszer begyűjtöm az együtt töltött percek mézfakasztó vadvirágait

Sokszor lélektelen, de mégis „hiányzik majd” munkánk erdejében,

Hogy holnap szálanként elültessem parányi oázison,

melyet magam teremtettem álmaimnak sodró sorsfolyómban,

így búcsúzni fölösleges, hisz velem maradtok mindörökre

legyek bármily messze majd, mégis naponta rátok találhatok…

 

S találok is, mert ez a két együtt töltött év valódi ízt, zamatot, fűszer orgiát

Csempészett 42 évem hajdan patinás, mára már kopottas lábasába,

Veletek, s köztetek volt értelme tüzet csiholni, s naponta megtanulni,

Hogy főzni talán lehet egyedül, de jóllakni csak együtt érdemes,

Meríthettem a kondérból, amibe örömünk és bánatunk levese fortyogott

S ahogy Ti is, én is megízleltem kudarcok és sikerek csalóka gombóc falatjait…

De sajnos vagy szerencsére minden törvényszerű, így el kell néha bukni

Hogy aztán hitünk, s akaratunk ismét szárba szökjön sorsunk éltető ágyasába,

Tágra zárt lelkünk menedék lehessen megint az értők és érzők csöppnyi seregének,

Kik számára elvek mentén küzdve élni természetes,még akkor is, ha végzetes,

Új fejezetet nyitok egy általam már sokszor olvasott, s egyben eljátszott színdarabban,

Hogy megélhessem ami belső forrásomból fakad és egyben segítsem mások kalandjait.

 

Nem búcsúzom, nem elköszönni jöttem, „csak” megköszönni, hogy itt lehettem,

Apró tarisznyával jöttem közétek, s most szekérnyi kinccsel távozok,

Lotti, drága Lotta istenemre mondom sosem feledhetem bolondos természeted,

S csapongó lelked száguldó vágyait, ahogy legyőzöd a felhők rejtette vad csúcsokat,

Majd megízleled a szenvedély és a csalódás poklának nyomasztó bugyrait,

S közben még arra is figyelsz, hogy szemed mosolyával tovatűnő perceim megédesítsd.

De Rékám se felejthetem, ki reggelente jó szívvel tört egy-egy darabot magából nekem,

Csak hallgattalak, s göndör fürtjeidbe révedve azon kaptam magam, már megint ábrándozok,

Örült tempóban úszok ár ellenében életem tengerében, ráncaim vízbe hamvadva vesztem el,

Partot érek, s talán ha húsz éves vagyok, szemedből merítem ifjúságom, de félek túl sokat

Kapok, s meg sem érdemeltem, Te embernek nagyszerű, nőnek fantasztikus, barátnak magasztos

A meg nem érdemeltnek elérhetetlen, kérlek gondolj rám néha napján, hogy emlékezéseddel is megrészegíts.

 

Beksi, Marcsim, Hercegnőm, elmúlt idők arisztokratája, boldog a rab, akit szíved magába zár,

Versaille-ban táncra hívni, Rómában udvarolni, s kóbor lovagként harcolni érted, majd térdet hajtani,

Szent küldetés, de haladóként kimondani, nyugalmad, hited, bájad, elrejthetetlen eleganciád csodálom,

Talán ez sem kevés. De félre téve e kincseket, az embert, a Beksi-t, azt még jobban megszerettem,

Olyan kincs vagy, kiért aranyásók, kincsvadászok ezrei akaratukat, s erejüket földnek feszítve hiába ásnak,

Olyan kincs vagy, akit mégis bárki megcsodálhat, nem keresni kell, csak kaput nyitni szívünkön és szíveden.

Eszembe jut Gábor Tesóm, a sokszor elkalandozó, szinte követhetetlen, a gyermekin naiv, s egyben őrült kamasz,

Aki képes volt annyiszor felbosszantani, de utána rögtön megnevettetet…Tudod, jó volt anekdotáidba bújva veled tartani,

Jó volt ezerszer is befoltozni megszaggatott lelkedet, jó volt hosszú úton örült tempód imákkal kibírva anyós ülésen remegni,

De mégis minduntalan célba érni, s tüdőmben rekedt levegőt kifújni, melletted, megbízva benned bármit megtehettem,

Királyi optimizmusod beburkolt, ha összetörtem, ihatatlan vizes kávéd megmutatta, hogy italban íz és zamat másodlagos,

Kistesóm egyedi vagy és megismételhetetlen, egy óriási szív, kit nem lehet nem szeretni, bármerre járok itt leszel velem.

 

Az ingatlanos társ, a sportos, a vakmerő, és egyben őszinte, nyílt, nemes barát, Zsolt, emléked örökre bennem marad,

Ne változz, ne hagyd hogy kedved, s természeted ellenedre átfaragják, vagy neked kelljen álarc mögé rejteni tekinteted,

Jó mulatság, vérbeli játék volt egy csapatban vállvetve csatárként melletted küzdeni, néha vesztve, sokszor sikert aratva,

Magammal mégsem győzelmeink viszem, pusztán küzdelmeink hevét, akartunk és kitartásunk örömmel szőtt könnycseppjeit,

És elrakok egy adaggal abból is, ahogy egymásra néztünk, s fanyar mosollyal szótlanul beszéltünk, majd hangos volt hallgatásunk,

Igen ebből két marékkal viszek, mert annyi fal vár még, mibe fejem beverhetem, de Rád gondolva vérző fejjel is jót nevethetek.

Kata, a padtárs, szívünket dobogtató, Veled közös volt Oázisom, hová ügyfeleink is meghívtuk, mégis rendre csak ketten maradtunk,

De ezt nem vettem zokon, sőt…hisz papírból készült Óázis is többet ér veled, mint a valós nélküled, és ezt Te is megértheted….

Zsuzsi a sokat tapasztalt, nehezen nyíló igaz virág vagy, akire mindig számíthatunk, bizalmad erős páncél hétköznapok csatáiban,

Igaz nem kérsz és nem osztogatsz bizalmat, de aki valós értéket helyez asztalodra, annak megmutatod örömöd, s ha kell átvállalod terheit.

És sorolhatnám tovább, mert mindenkit szerettem, magam adva, nyitottan és őszintén, befogadva mindazt, mit magatokból másnak adtok,

De részletek helyett inkább az egészet magasztalom, jó volt veletek együtt sírni és nevetni, közületek többé már senkit nem felejthetek.